
A tai chi és a chi kung gyakorlatok jobb megértéséhez érdemes többet tudni a testünkben futó meridiánokról. Testünk chi-je a meridiánokon keresztül jut el testünk minden részére. Az emberi testben kb. 70000 meridián található. Ebből a 12 főmeridián, melyek egy-egy szervhez kapcsolódnak és a 8 mellékmeridián a jelentősebbek. Ezen kívül fontos beszélni a test középvonala mentén haladó kormányzó és befogadó meridiánról.
Ezúton hivom fel a figyelmeteket, hogy az egyházi 1%-ot a Buddhista egyház számára is felajánlhatjátok.


Egy ősi kínai térrendezési művészet, mely segít meghatározni
életünknek és személyiségünknek, a legmegfelelőbb környezetet. Életminőségünkre és lelkiállapotunkra nagy hatással van a közvetlen környezet, ahol élünk. Mindannyian ismerjük hazánkban a '70-80-as években épült tipikus sablonházakat, ahol a harmónia és a szépség fel lett áldozva a praktikusság vagy inkább a szükség oltárán. Szerencsére azóta a tervezők már figyelembe veszik az építtető igényeit és rendszerint alkalmazzák is a feng shui-t. Mivel életünk legnagyobb részét az otthonunkban töltjük el, ezért érdemes alapos munkát végezni és már a tervezéskor figyelembe venni a feng shui elveit.

Ha kínai harcművészetekről beszélünk akkor nagyon sok irányzatról van szó. Szinte megszámlálhatatlan stílus között van ugyan némi rendszer, de összességében azt lehet mondani, hogy ahány oktató és gyakorló annyiféle irányzat alakulhat ki. Minden stílusnak megvan a stílusjegye, ami alapján meg lehet róla mondani, hogy melyik irányzat. Pár gondolatot olvashatsz a kínai harci művészetek felosztásáról és kialakulásáról.