
Először is tisztázzuk azt a kérdést, hogy az ember mindenevő. Húst is eszik és növényt is. Természetesen ha filozófiai okokból kerüli valaki a hús fogyasztását ez elfogadható. Manapság viszont nagyon sokan tudatosan vagy akár észre sem veszik de elmennek a végletek felé. Vagy a hús irányába, amikor is nem telik el nap vagy esetleg étkezés sem hús nélkül. Vagy valamilyen hatásra vegák leszünk, az esetek nagy részében hallom, hogy nem kívánom többé a húst. Részben persze megoldható a fehérjebevitel más forrásokból is. Viszont a hússal valamivel több történik mint fehérjebevitel.
Hogyan tudunk összhangban táplálkozni a természettel?
Itt lehetne mesélni a csillagok állásáról és mindenféle hangzatos spirituális dologról, de sokkal egyszerrűbb a válasz. Erre a kérdére még nagyszüleink - elsősorban a vidékiek - biztos rávágták volna hogy egyszerűen körül kell csak nézniük a ház körül és amit megtalálunk azt megfőzzük. Akkoriban nem volt lehetőség ilyen mértékű tartósításra, nem volt fagyasztó, nem volt áruházlánc, ahol mindent megvett az ember évszaktól függetlenül. Erre azt mondhatjuk, hogy most sokkal jobb a helyzet hiszen bármikor tudok zöldséget venni és bármikor ehetek csirkemellett zölségkörettel és az milyen egészséges. Igen, azt hagyjuk ki a számításból, hogy mindennek megvan a maga ideje. Nagy népi bölcsesség és nagy tanítás nagyszüleinktől, hogy azt együk, ami van. Szorosabb értelemben ami éppen a kertben megterrem (vagy teremne ha lenne kert). Ennek oka elég összetett ezzel egy másik cikkben fogunk foglalkozni.
Másik nagy bölcsesség pedig ezen a téren, hogy azt együk, ami a hazánkban is megterem. Nem célszerű olyan zöldségben vagy gyümölcsbe gondolkodni, ami csak több száz vagy ezer kilométerre terem hiszen a szállítás miatt vagy már nem lesz friss vagy nem lesz érett. Előbbi esetben a megromlás tönkreteszi a jótékony hatását. Utóbbiban pedig a félérettsége miatt az élmény és a megfelelő tápanyagok terén lesz hiányunk.
Nyáron a leginkább a zöldségeknek és gyümölcsöknek van itt az ideje. Áprilistól októberig folyamatosan terem valami. Érdemes azt is figyelembe venni hogy melyik hónapban mi terem és inkább azt hangsúlyossá tenni. Kezdődik a retekkel, hagymával, salátával, aztán lesz eprünk, cseresznyénk, meggy, júniusban már uborka, paprika, sóska, spenót, málna, dinnye, nyár második felében karalábé, répa, cukkini, padlizsán, tök, karfiol, kelbimbóribizli, szeder paradicsom, barack, körte, káposzta később érik a szilva, alma, szőlő.
Miért mondom, hogy érdemes a ciklust követni? Hiszen meg lehet venni sok mindent sokkal korábban is és jóval később is. Viszont induljunk ki mindig abból, ami a kertünkben is lenne és akkor elkerüljük azt a problémát, hogy messziről jött vagy valami termesztéstechnológia segítségével felnevelt kényszer érlelt tápszerezett vacakot eszünk.
Hol érdemes beszerezni ezeket a zöldségeket vagy gyümölcsöket?
Természetesen a kertünkben. Akkor legalább tudjuk mint eszünk. Nagyszülők egybehangzó utasítása lehetne ez is. Ha erre nincs lehetőségünk akkor keressünk bioboltot. Bár az mélyebb vizsgálódást igényelne, hogy mitől bio a bio lehet, hogy csak bizonyos szeretől mentes, de jelentősen ettől sem vagyunk beljebb és még drága is. Ha valakinek ez a kettő nem adatik meg, akkor érdeme a piacra kimenni ott vásárolgatni. Szerencsére van lehetőség a legtöbb esetben megvizsgálni mint veszünk. A legtöbb zöldségnek gyümölcsnek jellegzetes szaga vagy tapintása van. Ez sok tudatos vásárlással megtanulható. Persze kezdetben biztos belefutunk egy egy rossz vételbe de hát ez a tanulópénz.
Sose vagyünk rohadt gyümölcsöt vagy zöldséget! A rohadt rész ugyan ki tudjuk vágni de az már megfertőzte a zöldségünket vagy gyümölcsünket. Ha tehetjük mindig legyen friss. Ha kiskertünk van, akkor ne a hullotat együk, a hullot gyümölcs jó lesz pálinkának. A paprika meg lecsónak. Ha tehetjük a bokorról vagy fáról szedve fogyasszuk, így elkerülve a lehullás következményeként megjelenő rohadást. Érdemes azokat a zöldségeket gyümölcsöket leszedni, amik könnyedén a kezünkben maradnak ha hozzájuk érünk. Az már biztosan megérett. Ha nehézkes a leszakítás akkor még hagyjuk meg holnapra.
Ha mégis piacon vásárolunk akkor még érdemes azt is megnézni, hogy kitől vesszük. Nem hibázhatunk a fél marék paprikával ücsörgő öreg nénivel, aki lecsópaprikaként árulja a kis portékáját. Az biztosan kertben termett és nem lett agyon trágyázva. Ekkor jusson eszünkbe mindig hogy a szemünk nagyon könnyen megcsal minket. Más szóval nem minden arany, ami fénylik.
A kiválasztási szempontosak a következő cikkben részletesebben leírom.
Összefoglalásként azt írhatnám, hogy a nyár a növények időszaka ilyenkor természetes formájában megtaláljuk őket, rendkívül ízletesek, és rendkívül sok tápanyagot tartalmazhatnak, amire a hosszú napfénymentes télen nagy szükségeünk van. Tehát annak érdekében hogy télen ne valami multivitamin komlexen kelljen élnünk érdemes minél többet fogyasztani a zöldségből és gyümölcsből ebben az időszakban a húsok rovására.
Elkészítésében pedig hál isten segítségünkre van az internet és gazdag gasztró kultúránk amit esetleg még nem is ismerünk, de biztosak lehetünk benne, hogy ebből a pár alapanyagból is olyan sokszínűen lehet főzni hogy a nyár folyamán kétszer ugyanazt nem kell ennünk.
A jó hír a húsimádóknak, hogy ez nem azt jelenti hogy nem szabad húst fogyasztani, csupán érdemes a züldségeket gyümölcsöket előnyben részesíteni ebben az időszakban, hiszen az télen nem terem, disznót viszont akkor érdemes vágni.
Amiről még nem volt szó, hogy a gyümölcsfogyasztásnak jótékony hatása van a cukorbevitel és folyadékpótlás szempontjából is, illetve azon kívül, hogy gyümölcsökből tápláló és laktató ételeket lehet készíteni, nagyon jól emészthetőek is. Nyáron a nagy melegben a nehéz, hosszan emészthető ételek és csípős fűszeres ízek helyett megfelelő táplálék.
Remélem hasznos volt ez a kis leírás.